Üregdombi mesék - Katonadolog (Több is veszett)

 /  I tried so hard and got so far
But in the end it doesn't even matter /

 

Az ősz ismét belibbent Üregdomb völgyeibe, tarka köntöse lobogva úszott utána, hullámozva, mint a tenger, és suhogva, mint a falevelek a szélben. Színeket hozott, változást és hideget, hűvös leheletével szinte megfagyasztotta a levegőt. Göcsörtös, száraz ujjaival karon ragadta Rocker Nyuszit, és csak vitte és vitte és vitte...
Mire felocsúdott, Rocker Nyuszi a hadszíntéren találta magát. Minden fronton háború dúlt. Volt, hogy ő kezdeményezte, ő támadott, volt, hogy már évek óta dúlt az ütközet. Egy réges régi csatában, ahol egy ideje megint állóháború volt, most újabb harc kezdődött. Rocker Nyuszi ráeszmélt végre, hol van. Hát ezért volt olyan ismerős minden...
Ennek talán sose lesz vége - gondolta Rocker Nyuszi -, és kardját mélyen beledöfte az ellenfélbe.
A rendfenntartó erők úton vannak, nyugalom!
Ellenség? Vagy barát? Oly mindegy volt már, a kettő egy és ugyanazzá vált, szétválaszthatatlanul összeforrt a szeretet a gyűlölettel, ezért is volt olyan nagyon nehéz a harc. De folytatni kellett, a másik támadott, és vagy védekezel, vagy te támadsz, nincs másik lehetőség. Vagy te tiporsz vagy eltipornak. De tényleg nincs más választás? Miért nem lehet másként?
Rocker Nyuszi kétségbeesetten tekintett körbe. Halál és pusztulás. A zsebébe nyúlt, hogy elővegye a fehér kendőt (persze, csak, hogy megnyugtassa magát, hogy megvan még - felmutatni soha nem tudná, nem, azt soha!), de a folyamatos háborúskodás alatt az is pirossá vált, az egész egy merő vörös csomó volt a kezei közt.
A rendfenntartó erők mindjárt ideérnek!
Egy másik fronton viszonylag fiatal volt még a csata, épp ezért volt olyan fürge és kiszámíthatatlan. Valahogy minden ütközet, minél öregebb lesz, minél régebb óta tart, annál kiszámíthatóbbá válik, mintha maga is belefáradna a saját létezésébe. Ez viszont, úgy látszik, még nem unta meg magát, sőt, olyan gyorsan és váratlanul csapott le ismét, hogy sikerült meglepnie Rocker Nyuszit.
A rendfenntartó erők elakadtak. Erősítést kérek, ismétlem, erősítést!
Rocker Nyuszit abszolút felkészületlenül érte a támadás. Kezéből kiesett a kard, pajzsát is elejtette szegény. Megsemmisülten állt a harcmezőn, és legyőzötten.
Game Over. Kiestél.
De nem, nem lehet feladnia, ezt a csatát elvesztette ugyan, de nem lehet, hogy ezzel vége!
Kezdjen egy újabb háborút? Szerezze vissza, ami az övé?
- volt, javította ki saját magát. Hiszen már nem az.
Érdemes egyáltalán küzdeni érte? Megérne egy újabb harcot?
Nem volt sok idő azonban a gondolatokra, közeledett egy újabb támadó. Egy régi támadó. Rocker Nyuszi megfordult, és a véres, könnyáztatta arcába nézett. Látta rajta, hogy maga sem tudja, mit tegyen: kardot rántson vagy békejobbot (vagy húst a vasárnapi ebédhez, bár ahhoz nem volt itt a megfelelő pillanat). Őrület ez.

Mért kell folyamatosan küzdeni, harcolni, öldökölni egymást? Van ennek értelme? Vagy csak ő spilázza túl, és feleslegesen töri magát? Néha azt érezte, a kard másik végén is ő maga áll.
Néha meg azt, hogy túl sokat harcol a semmiért.

A nap végére Rocker Nyuszi úgy dőlt el, mint egy darab fa. A feje zsongott, a teste lüktetett. Csak feküdt, bágyadtan, és számba vette az eseményeket.
A mindennapok harcaiban kellett teljesítenie szolgálatot, ami nem is volt olyan könnyű. A veszteség nem volt elhanyagolható, sőt, de több is veszett Mohácsnál. Egy igazi katonának ki kell bírnia mindent. A lelke tépett volt, és számtalan golyó lyuggatta át, a szívéből hiányzott egy jókora darab, de inkább ez, mint, hogy ottmaradjon a harctéren, vérbe fagyva és elfeledve. Így legalább lesz egy kis emlék, mindkettőjüknek, ezekből az időkből.
Rengeteg vért vesztett, tele volt sebekkel, de élt.
Egy igazi katona mindent kibír - gondolta.
Hiányozni fognak ezek, de az élet megy tovább. Minden elmúlik egyszer, ezt el kell fogadni.
Hirtelen felszisszent, ahogy a másik oldalára fordult. Iszonyatos erővel hasított bele megmaradt tagjaiba a fájdalom. De mit számít. Katonadolog. Egyszer ez is elmúlik.
Holnapra jobb lesz.