Tél szele hóval, faggyal jő
Elkel most a nagykendő.
Libben a tarka nagykendő
Cseng a fürge száncsengő.
Rocker Nyuszi hólapátolás közben dúdolta ezt a dalocskát, hátha meghallja a Mikulás, és megint meglátogatja Üregdomb hófödte lankáit. Most legalább aktuálisabb lenne, hó is van, meg hideg is, ezen már biztos jól csúszna a szánja! Hátha a Mikulás megszánja, dudorászott tovább. Reménykedni mindig lehet (csak nem mindig érdemes).
A kis keze egészen elgémberedett már, Slipknot-os sapkáját félig befedte a hó, a fagy a cipőjén és a kobakján kopogtatott (nem volt szándékában beengedni), és a hátába is beleállt a fájdalom a folyamatos lapátolástól. Ismerte a régi legendákat a rémfarkasokról és a fogvacogtató északi szelekről, és bár a farkasok nem is jönnek el újra (UGYE???!), a fagyos szél ismét felkereste a Keleterdőt.
A hó bár mindent elfedett, semmit sem szüntetett meg. Semmi sem változott meg, csak épp nincs szem előtt. Nem úgy van ez, mint az írás, amit kiradíroznak vagy a szavak, amiket a homokba írnak. Azok eltűnnek, úgy elmennek, mint a tavalyi hó. Csakhogy ez az idei. És mindent eltakarhat, de megváltoztatni semmit sem tud.
Mint például azt a tényt sem, hogy egy óriási-hatalmas szemétkupac lapul Rocker Nyuszi háza sarkában, amit ugyan most vastag hóréteg fed (és egyre vastagabb fog, mert szisztematikusan oda hányja a havat), de amint eljön a tavasz és az olvadás, a szemétkupac ismét előkerül, és jaj, ennek nem fognak örülni a közterület-fenntartók.
De a tavasz még várat magára, friss vendég még a tél. Ráadásul a nagymamája mindig azt mondogatta, fijam, az olvadásnak a szívekben kell kezdődnie - ez alapján pedig még jó hosszú telet jósolt.
Rocker Nyuszi összedörzsölte apró kezeit, és a szűnni nem akaró hóesésben újból nekifogott a lapátolásnak. Azért a Télapó még hátha eljön.
Elkel most a nagykendő.
Libben a tarka nagykendő
Cseng a fürge száncsengő.
Rocker Nyuszi hólapátolás közben dúdolta ezt a dalocskát, hátha meghallja a Mikulás, és megint meglátogatja Üregdomb hófödte lankáit. Most legalább aktuálisabb lenne, hó is van, meg hideg is, ezen már biztos jól csúszna a szánja! Hátha a Mikulás megszánja, dudorászott tovább. Reménykedni mindig lehet (csak nem mindig érdemes).
A kis keze egészen elgémberedett már, Slipknot-os sapkáját félig befedte a hó, a fagy a cipőjén és a kobakján kopogtatott (nem volt szándékában beengedni), és a hátába is beleállt a fájdalom a folyamatos lapátolástól. Ismerte a régi legendákat a rémfarkasokról és a fogvacogtató északi szelekről, és bár a farkasok nem is jönnek el újra (UGYE???!), a fagyos szél ismét felkereste a Keleterdőt.
A hó bár mindent elfedett, semmit sem szüntetett meg. Semmi sem változott meg, csak épp nincs szem előtt. Nem úgy van ez, mint az írás, amit kiradíroznak vagy a szavak, amiket a homokba írnak. Azok eltűnnek, úgy elmennek, mint a tavalyi hó. Csakhogy ez az idei. És mindent eltakarhat, de megváltoztatni semmit sem tud.
Mint például azt a tényt sem, hogy egy óriási-hatalmas szemétkupac lapul Rocker Nyuszi háza sarkában, amit ugyan most vastag hóréteg fed (és egyre vastagabb fog, mert szisztematikusan oda hányja a havat), de amint eljön a tavasz és az olvadás, a szemétkupac ismét előkerül, és jaj, ennek nem fognak örülni a közterület-fenntartók.
De a tavasz még várat magára, friss vendég még a tél. Ráadásul a nagymamája mindig azt mondogatta, fijam, az olvadásnak a szívekben kell kezdődnie - ez alapján pedig még jó hosszú telet jósolt.
Rocker Nyuszi összedörzsölte apró kezeit, és a szűnni nem akaró hóesésben újból nekifogott a lapátolásnak. Azért a Télapó még hátha eljön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése