Inspiráció, victoria, Barcelona

#felemelés

Ma a vonaton találkoztam egy csajjal. Nagyon kedves arcú, aranyos és szerény lány volt. Nem egy picsa, hanem egy tök rendesnek és természetesnek tűnő csaj. Volt rajta egy csíkos top és egy rövidnadrág (ez fontos), illetve egy tornacipő, és pont. A haját is épp csak, hogy összefogta - szóval nem vitte túlzásba a divatmajmolást, ami rögtön szimpatikussá tette.

Ami miatt tényleg nagyra nőtt a szememben, az egyrészt az volt, hogy a combján egy régi, már begyógyult, de nagyon hosszú vágás futott végig, de még csak meg sem próbálta takargatni. Ahogy oda-odapillantottam, számtalan öltéssel varrhatták össze, meg sem lehetett számolni... Borzasztó volt belegondolni is, hogy mi történhetett vele, és, hogy mennyi fájdalommal járhatott, amiken keresztülment. Most már csak egy hosszú heg (ami majdnem a combja teljes hosszában futott végig; a tesóménak a 15-szöröse, legalább!). És méltósággal viselte - hiszen ez is ő, ez most már hozzá tartozott, az övé lett, és ezzel együtt kell élnie.

Nem a pattanásaid vagy a sebhelyeid vagy. Nem a hegeid és az itt-ott kritizált testrészeid. Azok mind hozzád tartoznak, de nem azok határoznak meg téged.

Mostanában olvastam és nézegettem egy-két hasonlóan meghatározó dolgot, szóval ez a csaj is abszolút közéjük tartozott, nagyon inspiráló volt. Nagyon erős csaj lehet.

A másik, ami érdekes gondolatot ébresztett bennem: ez a lány - még egyszer hangsúlyoznom kell - egy tök természetes, szerény, aranyos, nem hivalkodó lány volt. Viszont Ferihegyen szállt fel, egy nagy bőrönddel, ami - mint kiderült az ásványvizes palackjáról - megjárta Spanyolországot. És ez a lány egyedül eljött haza onnan, felült a vonatra, és hazament, az isten háta mögé, azaz Szabolcsba. Lett volna mire felvágnia, meg flegmán tekintgetni mindenkire, hogy "idefigyeljetek, kis csírák, hát én spanyolból jövök, baaaa', ti meg itt ingáztok kis semmi városok között, ráadásul vonattal,pff", nem beszélve arról, hogy nem kevés lelki ereje lehet a lábát látván... Másokért kocsival mennek a reptérre, és viszik a seggét hazáig (tévedés ne essék, mi is ezt csináltuk, mert szerencsére, megtehettük), de neki nem jutott ennyi támogatás. Ő mégis megoldja egyedül.

Szóval a konzekvencia: rohadtul ne ítélj elsőre, és ne gondold, hogy teljesen ismersz valakit (pláne nem egy-két személyes megnyilvánulása után), mert simán lehet, hogy olyan dolgokon ment keresztül, amiket te álmodban sem gondolnál. Nem lehet leírni valakit csupán ennyiből. Most eszembe jutott egy ismerősöm, aki elvesztette az apukáját és két tesóját is már, és sose hittem volna, mivel egy életvidám, szerény, vicces lányról van szó. És közben meg annyi fájdalommal kell éljen, amibe hirtelen belegondolva is belerokkannék. Rohadtul nem szabad lebecsülni senkit, lehet, hogy nálad sokkal többet kibír, és nagyobb harcos, mint te valaha leszel. De lehet, hogy neked jobb lapokat osztottak, és sosem kell ekkora harcossá válnod, ki tudja?

Ahogy az is lehet, hogy ezek a gondolatok is hibásak és elcsúsztak valahol, mivel csak spekuláció az egész, bár a tények meg tények. Mindenesetre nekem ennyi elég volt, hogy megkedveljem ezt az ismeretlen lányt. Mikor leszálltam, ő épp kiment, és naiv (?) vagy épp totális biztonságot érző módon a folyosó felőli ülésen hagyta a telefonját a fülhallgatójával. Én, aki nem vagyok naiv, és épphogy a bizalmatlanság teng túl bennem, szépen arrébb tettem, a benti ülésre, hogy ha valakinek mégis megtetszik, ne legyen olyan egyszerű megfújnia. Ennél többet nem tehettem, de ennyit meg végképp megérdemelt.

Szebb napokat, ismeretlen lány! ;)