Nagyon világos volt, és a látása is csak nehezen tisztult ki. Foltokat, elmosódott körvonalakat látott, egy elviselhetetlenül fénylő masszává folyt össze előtte minden, majd fokozatosan határozott alakot öltöttek a tárgyak. A szoba újra a régi volt, a bútorok visszakerültek a helyükre, csak épp Lisey tudata maradt valahol máshol.
Mintha egy hosszú és mély álomból ébredne fel, ami zavaros, összefüggéstelen képekként még mindig ott kavarog a fejében.De ez nem álom volt. Lisey Paragonyban járt.
Megint.
Mostanában egyre több időt töltött ott. Ezt nem volna szabad, figyelmeztette minduntalan magát. De mit ér, ha saját magát feddi meg az ember? Magunkat a legkönnyebb kiengesztelni, és arra nincs is jobb gyógyír a Paragonynál. Mert ha egyszer a szalagok meglazultak...
Óvatosan kelt fel az ágyból; idegen volt neki a járás. Puha léptekkel az ablakhoz sétált, és elcsodálkozott a táj szépsége láttán. A napsugarak vidáman táncoltak a fák lombjain, és a rég nem látott napfénytől valahogy új erőre kapott minden. Mintha újra életre kelt volna az eddig téli álmát alvó táj.
Új nap sütött le Lisa Landonra, akinek immár ebben a világban kellett helytállnia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése