Kapunyitási Pánik

https://docs.google.com/forms/d/1YvOda8SBaE9M7SP4o6cQ9E1v0Rdb5vC-6Hb5abotv2w/viewform

Kapunyitás - bnőm kérdőíve.
Le kellett írni egy problémát a végén. Gondoltam, ide átmásolom, mert sztem is tényleg nagy dolog ez, és nem is csak tőlünk függ, hogy kapunyitunk vagy sem. Szerintem ez az egészben a legrosszabb.

"24 éves voltam, végeztem az MSc-n, és a friss diplomámmal munkába kellett volna állnom. Debrecenben éltem albérletben, és továbbra is ezt kívántam folytatni, azaz önállóan élni. Már tulajdonképpen középiskolás korom óta kollégiumban és albérletben laktam, tehát gondoskodtam magamról, szüleimtől külön "léteztem", és szerettem volna folytatni ezt, amihez azonban debreceni (vagy nyíregyi vagy vmilyen "városi") állás kellett volna. Én Debrecenben szerettem volna elhelyezkedni, viszont ez nem sikerült. Ami nagy szerencse, hogy lett állásom közvetlen a diplomaszerzés után, csakhogy ez azzal járt, hogy haza kellett költöznöm a szüleimhez, mivel abban a térségben volt a munkahely. Szóval baromira örültem, hogy kaptam munkát, de ennyi különélés után hazaköltözni nagyon nagy lépés volt. Visszalépés? Akkor nagyon úgy gondoltam, hogy az, és kicsit el is keserített ez. De örültem, hogy van munkám, és igyekeztem visszaszokni, ami - valljuk be - nem egy könnyű műfaj. Jelenleg már két éve élek itthon, és most tervezem a különköltözés (megint), következő hónapban. Utólag már máshogy látom a helyzetet, de emlékszem, hogy milyen arculcsapás volt, hogy a nagyvárosi élet, a bulik, haverok, "aztcsinálokamiténakarok" után haza kellett jönnöm. Meg van ennek is az oka, ahogy mindennek, és tudom kamatoztatni, amit ez alatt az idő alatt átéltem. Azt gondolom, hogy pl. ez is nagyon megnehezíti a fiatalok helyzetét, hogy hol és mikor kap munkát, mert ha közel dolgozik a szülői házhoz, felesleges is fizetni albérletet, pláne, hogy sokan meg sem tehetik. Szóval én is szépen haladtam az önállósodás felé, de ez nem olyan könnyű, és most fogok ténylegesen "dobbantani" otthonról. Kényszermegoldás volt, de összességében meg volt, meg lesz a haszna!
Ehhez sok dolgot át kellett értékelnem, és sok lemondással is járt. Az addigi életem én magam szerveztem - most több alkalmazkodás és a szüleim érdekeinek szem előtt tartása, a nekik való segítés is közvetlenül fontossá vált. Kevesebbet tudtam a barátaimmal találkozni, ami nagyon rossz volt, de szereztem újakat, és lógtam velük, illetve beutazgattam, amikor csak tudtam Debrecenbe. Le kellett építenem magamban a rossz érzéseket, hogy ez "visszalépés", meg stb, és megtalálni a helyzetben a pozitívumot. Pl. pénzt spórolhatok,míg itthon lakok; biztosabban fogok tudni vezetni, mivel utazó pszichológus lettem; anyáékkal jobb lesz a kapcsolatom, segíthetem őket; tanulhatok tőlük, és segíthetek nekik, amíg tudok, és együtt lehetünk, minőségi időt tölthetünk együtt, amíg még tudunk; fel lehet használni az időt főzés és otthoni munkák megtanulására... 
Azért oldódott meg pont így szerintem, mert a szüleim is partnerek voltak mindenben, és igyekeztek segíteni. Illetve, hogy látták ők is, hogy nem ez lenne a normális, hogy diploma után hazaköltözök. 
Slusszpoén, hogy ahogy végeztem, és megkaptam a munkát, rá 2-3 hónapra lett egy barátom, ami szintén a távolság miatt (ő debreceni volt, én pedig hazajöttem, 90 km-re) féltem, hogy nem fog működni. Távkapcsolat lett, és működik azóta is, mivel ő is és én is próbáljuk úgy megoldani, hogy lássuk egymást, beszéljünk, és megbízunk egymásban. A hozzáállása és az érzelmei, amiben 100%-ig biztos vagyok - ez kellett ahhoz, hogy eddig is "kihúzzuk", mert a távkapcsolat azért nem a legegyszerűbb és legkényelmesebb párkapcsolati forma."